Minden a nárcisztikus emberekről

Tartalom

• A nárcizmus alapvető olvasmányai
• A manipuláció racionalizálása: azok a dolgok, amelyeket egy nárcisztista számára teszünk

A nárcizmusról szóló korábbi bejegyzésemben bemutattam Josh Millert, Ph.D. - a Georgia Egyetem pszichológiai professzorát és a nárcizmus szakértőjét -, aki kegyesen elfogadta kérésemet, hogy interjút készítsek vele. Különböző kérdéseket tettem fel neki a nárcizmus népszerűségéről, a grandiózus nárcizmusról és annak kapcsolatáról a pszichopátiával, az önértékelés és a nárcizmus kapcsolatáról és egyebekről. A mai bejegyzésben bemutatom a kérdéseim második részét.

Emamzadeh: Mit jelent a címke kóros nárcizmus átlagos? Utal-e a nárcizmus olyan formájára, amely megfelel a nárcisztikus személyiségzavar kritériumainak (vagyis diszfunkcióval és károsodással jár)? Ha igen, van-e olyan, hogy adaptív vagy egészségesönimádat ?

Molnár: Nem tudom, hogy őszinte legyek, mivel ez nem olyan kifejezés, amelyet magam használok. Feltételezném, hogy a nárcizmust hivatott jelezni, amely tágabban kapcsolódik a szorongáshoz és a károsodáshoz, és hogy a nárcizmushoz kapcsolódó önszabályozó folyamatok nagyobb mértékű lebontását jelzi. ¹ Nem szeretem azt a gondolatot, hogy különféle nárcizmus létezik - kóros vagy adaptív vagy egészséges -, mivel úgy gondolom, hogy ezek a megkülönböztetések összekeverik a különféle prezentációk kérdéseit a grandiózus és a kiszolgáltatott nárcizmus és a súlyossággal kapcsolatos kérdések szempontjából. Többé-kevésbé súlyos rendellenesség lehet a nárcizmus bármelyik dimenziójában vagy kombinációjában. Az egészséges nárcizmus, ha létezik, valószínűleg azt jelentené, hogy az ember kissé megemelkedik a grandiózus nárcizmusban, de nem annyira, hogy szenvedjen károsodást a fontos funkcionális területeken (például romantika; munka). Másrészt a kiszolgáltatott nárcizmust soha nem lehet összetéveszteni az „egészséges” kifejezéssel, mivel jelentős és átfogó negatív affektivitást és alacsonyabb önértékelést tartalmaz, és így nagyrészt szinonimája a mentális zavarok kritikus szempontjának számító distressz-kritériummal.

Emamzadeh: Oké, szeretnék kicsit témát váltani, és a nárcizmus szándékosságáról kérdezni. Egy osztálytárs egyszer viccelődött: „Amikor egy depressziós ember azt mondja:„ Egyáltalán nem törődsz velem ”, akkor feltételezzük, hogy a betegség beszél; amikor egy nárcisztikus ugyanezt mondja, akkor feltételezzük, hogy az üzenet kiszámított és rosszindulatú manipulációs kísérlet. " Úgy gondolja, hogy a narcisztikus személyiségzavar és egyéb mentális egészségi állapotok (beleértve az egyéb személyiségzavarokat) között alapvető különbség van a viselkedés intencionalitását illetően?

Molnár: Ez spekulatív, de saját véleményem szerint az lenne, hogy nincsenek megfelelő bizonyítékaink arra, hogy egyikük többé-kevésbé szándékos vagy előre megfontolt legyen, mint a másik ilyen viselkedés szempontjából. Azt állítom, hogy a depressziós és nárcisztikus egyének olyan kijelentéseket tehetnek egy valódi felfogásból, hogy egy másik fontos ember nem törődik velük, valamint olyan kijelentéseket tehetnek, hogy ugyanabból a személyből emelkedjenek ki, hogy minél többet kapjanak a szükségesekből (pl. figyelem, támogatás stb.).

Emamzadeh: Érdekes. Mi lenne az öntudattal a nárcizmusban? Megfigyeltem, hogy néha, például amikor egy nárcisztikus ember versenyképességét vagy hatalomvágyát serkentik, vagy nárcisztikus düh epizódjai során, viselkedhet oly módon, hogy károsítja még azokat is, akiket ez az egyén nagyra értékel. Véleménye szerint mennyi betekintés és tudatosság van a magas nárcizmusban szenvedő betegek körében arról, hogy viselkedésük hogyan hat másokra?

Molnár: A klinikai tudomány már régóta az, hogy a személyiségzavarral küzdő egyének nem nagyon tudnak belátni önmagukba. Munkánk egy része és mások megkérdőjelezték ezt, azonban megmutatva, hogy a nárcizmusról, a pszichopátiáról és más kóros tulajdonságokról szóló önjelentések meglehetősen jól konvergálnak az informátor jelentésekkel. Valójában ugyanolyan mértékben konvergálnak az informátor jelentésekkel, mint amilyennek a normális személyiségjegyeket találják, mint például a neurotizmus, az elfogadhatóság és az extraverzió. És ha nem nagyon közelednek egymáshoz, akkor a konvergencia hiánya inkább nézeteltérést jelenthet, mintsem ismeretek hiányát. Vagyis ha a kérdéseket meta-percepciós formátumban fogalmazza meg helyette (önjelentés: úgy gondolom, hogy különleges bánásmódot érdemelnék; meta-észlelés: mások szerint szerintem különleges bánásmódot érdemelek), akkor gyakran magasabb megállapodást köt az informátorokkal. Ez a magasabb megegyezés azt jelentheti, hogy a nárcisztikus egyének tudják, hogy mások hogyan látják őket, de egyszerűen nem értenek egyet az illető értékelésével. Egy másik munka azt sugallja, hogy a nárcisztikus egyének árnyaltan érzékelik önmagukat úgy, hogy megértsék, hogy önérzékelésük pozitívabb, mint mások másokról alkotott felfogása, hogy mások hajlamosak kevésbé gondolkodni róluk az idő múlásával, és hogy valamennyire tudatában vannak annak, hogy az antagonista vonások (pl. nagyképűség, érzékenység, jogosultság) némi károsodást okoznak számukra.

Ez nem jelenti azt, hogy a nárcisztikus egyének fájdalmat és szenvedést okoznak másoknak, beleértve azokat is, akiket még értékelni és kedvelni is tudnak (például romantikus partnerek, barátok, családtagok), mint gyakran. Ehelyett azt állíthatnám, hogy ezek a viselkedések nem teljesen a betekintés hiányából fakadnak, sokkal inkább az affektív és viselkedési reaktivitásból, amelyek követhetik az észlelt ego fenyegetést, a státus, a hierarchia és a nárcisztikus egyének iránti dominancia fontosságát, valamint az általános csökkenő kötődéshez mások, ami valószínűbbé teszi ezeket a viselkedéseket.

Emamzadeh: Nos, ez minden bizonnyal összetettebb képet fest a nárcisztákról. Természetesen, bármi is legyen a motiváció, a nárcisztikus viselkedés nem kedvez a jó kapcsolatoknak. A klinikai irodalomban a nárcizmus jelentős károsodáshoz kapcsolódott (például romantikus és munkakapcsolatokban). Még a nárcisztikus vonások is összekapcsolódnak „az emberközpontú, önző és kizsákmányoló megközelítéssel az interperszonális kapcsolatokban, ideértve a játékot, a hűtlenséget, az empátia hiányát és az erőszakot is” (171. o.). ² Tehát melyek a legújabb terápiás lehetőségek a nárcizmus kezelésére? Sikeresen kezelhető-e a nárcizmus pszichoterápia segítségével?

Molnár: Sajnos a nárcizmusnak jelenleg nincsenek empirikusan támogatott kezelési módjai - így a következők spekulatív jellegűek. Összességében viszonylag kevésbé valószínű, hogy a klinikai körülmények között a grandiózus nárcizmus sok „tiszta” esetét látni fogják, hacsak nem bírósági felhatalmazás alapján. Ez azt jelenti, hogy azok a nárcisztikus egyének, akiket valószínűleg a klinikai körülmények között láthatunk, sérülékenyebben nárcisztikusan fognak bemutatkozni (például depressziós, szorongó, egocentrikus, bizalmatlan, a jogosultság érzése). Tekintettel arra, hogy a sérülékeny nárcizmus óriási átfedésben van a határ menti személyiségzavarral (BPD), lehetséges, hogy a BPD empirikusan támogatott kezeléseinek egy része működhetne az előbbinél (például dialektikus viselkedésterápia vagy DBT; séma-fókuszált terápia). Általában azt gondolom, hogy számolni kell azzal, hogy a jelentős javuláshoz viszonylag hosszan tartó terápiára van szükség, tekintettel a nárcisztikus betegek közötti kapcsolat kialakításának fontosságára és kihívásaira. ³ Saját véleményem szerint az externálisabb jellegű rendellenességekkel rendelkező személyek (például károsodottak, de nem feltétlenül szorongottak) részesülhetnek abban, ha arra összpontosítanak, amit a rendellenesség következtében elvesztettek, mint a változás ösztönzésének módját. Vagyis nem vagyok biztos benne, mennyire könnyű megtanítani és megváltoztatni az empatikus képességeket, de úgy gondolom, hogy a betegek felismerhetik például, hogy nárcisztikus tulajdonságaik negatívan befolyásolták munkahelyi státuszukat és teljesítményüket, és új stratégiákat tanulhatnak meg a viselkedés csökkentésére. okozta ezeket a kimeneteleket a munkahelyen, ami számukra fontos (pl. előléptetés elmaradása). Új könyvünkben az Antagonizmusról ⁴ (Miller & Lynam, 2019), amelyet a nárcizmus és a pszichopátia alapjainak tekintünk, Don Lynam és én szerencsések voltunk arra, hogy több tudós írt arról, hogyan változtathatnak meg egy ilyen tartományban különböző szempontok szerint, beleértve a kognitív viselkedési, motivációs interjúkat , pszichodinamikai és DBT.

A nárcizmus alapvető olvasmányai

A manipuláció racionalizálása: azok a dolgok, amelyeket egy nárcisztista számára teszünk