Pánikmentessé válás

Tartalom

• A szorongás alapvető olvasmányai
• COVID-19 szorongás és változó kapcsolati normák

Az emberekben az izgalmat az autonóm idegrendszer szabályozza. Az első négy betű, az A-U-T-O azt mondja, hogy várhatóan automatikusan fog működni. Ennek a rendszernek két része van: egy része, amely fel-szabályozza minket, amikor a stressz hormonok felszabadulnak, és egy részét, amely felülírja a stressz hormonokat és lefelé szabályozza minket.

A minket felpörgető rendszer (a szimpatikus idegrendszer) születéskor elég érett ahhoz, hogy automatikusan működjön. De a nyugtató rendszer (a paraszimpatikus idegrendszer) éretlen. Nem áll készen az automatikus működésre. A csecsemő megnyugvásához a gondozónak aktiválnia kell paraszimpatikus idegrendszerét.

Hogyan aktiválja a gondozó a paraszimpatikus idegrendszert? Egy ragyogó kutató, Ph.D. Stephen Porges megállapította, hogy a rendszert egy hangolódott ember arcából, hangjából és érintéséből származó jelek aktiválják. Ezeket a jeleket szerinte öntudatlanul közlik. Megfelelően feldolgozva ezek a jelek stimulálják a vagus ideget, emiatt felülírják a stresszhormonokat, lelassítják a szívet és általános megnyugvást eredményeznek.

Ahogy a gyermek agya fejlődik, képes lesz rá elvárják . Ha túlérzékeny, a gyermek elvárja, hogy a gondozó megjelenjen és enyhítse szorongását. Mindannyian tudjuk, hogy a képzelet félelmet okozhat. A képzelet ellenkezőleg is képes. Amint egy síró gyermek megjósolja gondozójának válaszát, a gondozó arcának, hangjának és érintésének képzelete aktiválja a gyermek parasimpatikus idegrendszerét.

A következő kérdés a megerősítés. Amikor a gondozó eléri a gyermeket, és váratlanul nyugodtnak találja a gyermeket, a gondozó mégis betartja és megerősíti a gyermek elvárásait? Ha a gyermek elvárásai - amelyek aktiválták a paraszimpatikus idegrendszert - ismételten megerősödnek, akkor egy olyan programot "telepítenek", amely önállóan mérsékli az izgalmat.

De mi van akkor, ha a gondozó elmegy, és azt gondolja, hogy a gyermeknek nincs szüksége semmilyen figyelmet? Ez teljesen logikusnak tűnhet, mert jelenleg a gyermek nyugodtnak tűnik. A gyermek elvárásai azonban nem teljesülnek - és nem jön létre az automatikus szabályozás.

A stresszhormonok felszabadulása olyan érzéseket okoz, amelyek lekötik a figyelmünket. Így kell lennie - ha mélyen koncentrálunk, amikor fenyegetés merül fel, riasztóra van szükségünk a behatoláshoz és a figyelmünk áthelyezéséhez. Miután tisztában vagyunk a lehetséges veszélyekkel, a folyamatos riasztás kontraproduktív. Elég szabályoznunk kell az elme tisztaságát, és meg kell határoznunk, hogy a riasztást valós fenyegetés vagy hamis riasztás okozta-e. Ha parasimpatikus idegrendszerünk jól fejlett, akkor eléggé szabályozottak vagyunk ahhoz, hogy végrehajtó funkciónk elemezhesse a helyzetet és hatékonyan kezelje azt.

De ha hiányzik az automatikus szabályozás, amikor a stresszhormonok felszabadulnak, a riasztás érzése mindaddig fennáll, amíg a stresszhormonok egyszerűen le nem égnek. Két vagy három percig a "harc vagy menekülés" uralja tudatosságunkat.

Automatikus leszabályozás nélkül kiszolgáltatottak vagyunk a pánikra. A stresszhormonok felülbírálását nem lehetővé tévő szabályozással akadályozzák a képességünket, hogy elválasszuk a képzeletünket attól, amit észlelünk. Stresszhelyzetben a képzelet veszi át. Amikor elképzelünk egy fenyegetést, valóságosnak éljük meg. Amikor elképzeljük, hogy csapdába esünk, akkor azt tapasztaljuk, hogy csapdába esnek. Pánik eredmények.

Például, amikor a stresszhormonok dobogó szívet okoznak, elképzelhetjük, hogy szívrohamot szenvedünk. Ha a stresszhormonok letiltják azt a képességünket, hogy elválasszuk a képzeletet a valóságtól, a képzelet valósággá válik. Válunk biztos szívrohamot kapunk. Mivel a testen belüli fenyegetést nem lehet megúszni meneküléssel, csapdában vagyunk. Pánik eredmények.

A pánik kezelésénél a terapeuták általában a kognitív viselkedésterápiához fordulnak. Az a tény azonban, hogy ez a terápia kognitív, problémát jelent. Pánikállapotban lelkileg túlterheltek vagyunk. Kevés pánikbeteg szenvedhet alkalmat és alkalmazhat kognitív technikákat, ha túlterheltek. Így a CBT által kezelt pánikbetegek csak 17 százaléka válik pánikmentessé.

A repüléstől való félelem például nem mindig az összeomlástól való félelem. Gyakran attól tartanak, hogy repülés közben pánikroham alakul ki, amikor a megkönnyebbülés érdekében nem lehet menekülni. A Pan Am-i repüléstől való eredeti félelem során megtanítottuk az ügyfeleket arra, hogy a légzési gyakorlatok és a relaxációs gyakorlatok kontrollálják az érzéseiket. Mégis a tanfolyam végén a "ballagási repülésen" néhány hallgatónk még a gyakorlatok során is teljes pánikot tapasztalt, ahogy mi is megtanítottuk őket.

A szorongás alapvető olvasmányai

COVID-19 szorongás és változó kapcsolati normák